Egyre gyakrabban keresnek fel üzletemberek, mert úgy érzik, hogy kommunikációjuk nem elég színes és meggyőző ahhoz, hogy sikeresek legyenek a prezentációk, állásinterjúk vagy tárgyalások során.

Döbbenetes adat, hogy az ember-ember közti kommunikációban kb.70%-ban a címzett azt érzékeli először AHOGY beszélünk, csak a maradék 30% marad a tartalom befogadására.

Milyen sokszor mondjuk: “ez az ember valahogy nem tetszik nekem”, pedig nem tudjuk konkrétumokkal alátámasztani a véleményünket, egyszerűen így érezzük az első benyomás során, és valóban: másodszor nem lehet első benyomást kelteni!

Hangunk, testtartásunk, gesztusaink, tekintetünk jellemez minket elsősorban, megmutatja hitelesek, őszinték és magabiztosak vagyunk-e. Ha valakinek ez nem megy flottul, nem jelenti azt, hogy valóban őszintétlen, hiszen oly sok minden szólhat közbe: a beszéléstől való félelem, a lámpaláz, vagy egyszerűen a gyakorlatlanság.

Miért tudunk a metakommunikációból ennyi mindent “levenni” a másikról és miért nem tudjuk a fordítottját egyszerűen, ösztönösen “csinálni”?

Bonyolultabb kérdés ez, mint az a néhány mondat, amivel válaszolni fogok, de az alapja talán érthető lesz ennek a jelenségnek.

Tele vagyunk az evolúcióból magunkkal hurcolt viselkedési mintákkal, melyeket ösztönösen felismerünk, érzéseink az ősi minta alapján működnek. Például természetes ösztönünk, hogy tartunk attól, ha tömeg előtt kell beszélni, hiszen csoportban élő “emlősökként” félünk egyedül kiállni egy idegen csoporttal szemben. Ezek az érzések belénk ivódtak az évezredek során, evolúciónk részei.

Miért nem használjuk ma jobban ezeket a képességeket arra, hogy hatni tudjunk a többiekre?

Nagy közhellyel fogok válaszolni, ez pedig a felgyorsult világ. Popper Pétertől hallottam azt a nagyon fontos mondatot, hogy a mai ember csak használja a világot, de nem érti. Amikor ezeket a sorokat írom, “felhasználói szinten” pötyögtetek a számítógépembe, nagyon remélve, hogy megmaradnak e sorok és nem törlöm ki véletlenül egyetlen billentyűkombinációval. Használom a számítógépemet, de fogalmam sincs, hogyan működik.

Ez – azon túl, hogy öntudatlanul szorongást okoz a mai embernek – a kommunikációjára is hat. Ismeretlen rendszereken, csatornákon keresztül kommunikálunk , sokszor lerövidített mondatokkal, gyorsított nyelven. Alig beszélünk, főleg beszélgetünk személyesen egymással, nem nézünk tekintetekbe, nem használunk közben gesztusokat, csak billentyűket nyomogatunk.

Az evolúció nem tud ilyen gyorsan utána menni az eseményeknek, mint ahogy a világ gyorsul, a kommunikáció teljes megértéséhez igényeljük a személyes találkozást, az integrált kommunikáció megélését és az élő ember érzékelésének élményét. A fontos dolgokat személyesen beszéljük meg. Ilyenkor sokszor bizalmatlanok és bizonytalanok leszünk, zárt artikulációval beszélünk, zavarni kezd a saját testünk, nem merünk lazán állni, elmegy, vagy színtelenné válik a hangunk.
Attól függetlenül, hogy milyen komoly tárgyaláson, előadáson veszünk részt, bármilyen egzakt beszédet mondunk, a metakommunikációnk elárulja, közben hogy érezzük magunkat. Ebböl nem mindig azt érzékeli a partner, hogy viselkedésünk a kommunikáció miatt korlátozott, hanem azt, milyen emberek, férfiak, nők lehetünk.

A kommunikációs technikák megtanulhatóak és automatizálhatóak. Gyakran találkozunk olyan tréningekkel, melyek 2-3 nap alatt ígérnek fejlődést. Fontos tudni, hogy ennyi idő alatt csak megérteni lehet kommunikációs csapdáink egy részét, de a megfelelő gyakorlatokat megtanulni és főleg automatizálni lehetetlen. A modern embernek, új jelrendszerek között újra kell tanulnia a többiekkel való személyes érintkezést. Ez nem gyors folyamat, de érdemes foglalkozni vele.

Dr. Illés Györgyi
egyetemi oktató, beszédtréner

Forrás: www.beszed.hu